Az elmúlt időszakban három tornán vehettek részt diákjaink. Időben az első a nyáregyházi Báder László Emléktorna volt, ahol I. korcsoportosainkkal szerepeltünk. A kezdeti megilletődés után a harmadik meccsünket megnyertük, az eredmény 4:2 lett Pilis ellen. Gólszerzőink: Buzás Levente 3 gól, Kollár Zalán 1 gól. A tornán végig jó teljesítményt nyújtott, s ezzel tartotta a lelket a csapatban, kapusunk Fajt Luca, aki egyben a csapat kapitánya is. Ezzel a győzelemmel III. helyezést értünk el.
Február 19-én IV. korcsoportos Bozsik Tornának biztosított helyszínt iskolánk tornaterme. Az eredmény itt másodlagos, a négy csapatos tornán minden ellenfelünket legyőztük, méghozzá magabiztos játékkal. Másnap a Dabas-Sári Szent János Katolikus Általános Iskola felsős csapatai vendégeskedtek nálunk két csapattal. Az első meccset nyolcadikosaink fölényesen, nyolc góllal megnyerték. A 6-7.-es vegyes csapatunk már nem szerepelt ennyire eredményesen. A végére hozzászoktak a teremhez vendégeink, és így az utolsó meccs döntetlenre végződött. A meccseket egy közös fotózással és étkezéssel zártuk.



