Állati ajándékok -Vásár

Diákvállalkozás Program indult az iskolában

A tanév kezdetén megalakult az első Diákvállalkozás ÁLLATI AJÁNDÉKOK néven az iskolánkban, amely a Junior Achievement Magyarország Alapítvány oktatási programjának részeként az 5. és a 6. osztályosok részvételével valósulhat meg. A kezdeményezésünk célja, hogy fejlesszük a gyerekek kezdeményező és kreatív problémamegoldó készségét miközben egy valós diákvállalkozást alapítanak, működtetnek a tanév során egy mentortanár segítségével.

Az első újlengyeli diákvállalkozás egy „ajándékbolt” tulajdonképpen. Madárbarát és Örökös ÖKO Iskolaként a diákvállalkozásban résztvevő gyerekek törekszenek arra, hogy állati jó állatos ajándékokat gyártsanak újrahasznosított és természetes anyagokból! A tanév során keletkezett bevételt pedig a gyerekek egy közös kirándulásra szeretnék majd fordítani év végén.

A tanév során már bemutattuk ezt az oktatási programot a Monori Tankerület szakmai napján, vendégünk volt a Junior Achievement Magyarország Alapítvány munkatársa is Szegedről.

A diákvállalkozók részt vettek az Junior Achievement Magyarország Diákvállalkozások Vásárán és Versenyén december 16-án Budapesten, ahol nagyrészt középiskolás csapatok között mérették meg magukat és a zsűri két különdíjjal is elismerte a gyerekek eredményes munkáját.

A munka folytatódik, további vásárokon lehet találkozni majd a gyerekek termékeivel. December 20-án az iskolában, december 21-én a Kultúrházban, majd legközelebb a Csángó Táncház tart vásárt a csapat.

Büszkék vagyunk a diákvállalkozóinkra, további sok sikert kívánunk nekik munkájukhoz!