Motorozás

A Talmácsi Ring meghívására 3-6. osztályos diákjaink kipróbálhatták magukat a motorozásban.

A program lényege és célja:

a program a biztonságos közlekedés és a motorozás köré épül. A program során a tanulók biztonságos körülmények között megismerkednek a motorozás alapjaival, a az ügyesebbek a versenypályán kis gurulhatnak, természetesen állandó oktatói felügyelet és korlátozott sebesség mellett. Amikor éppen nem motoroznak, a rendőrségi járművekkel és felszerelésekkel ismerkedhetnek meg a rendőrök iránymutatásával, emellett Talmácsi Gábor személyes ereklyéit is megtekinthetik (köztük az első bőrruhájával), melyet személyesen a világbajnok mutat be nekik, hangsúlyozva, hogy aki igazán szeretné és mindent meg is tesz érte, az bármit elérhet. Programunk alapja a biztonság, így a motorozáshoz teljes védőfelszerelést (sisak, kesztyű, protektorok, overál) biztosítunk a gyerekek részére és a motorozást szakoktatók segítségével egy felfújható fallal körülvett pályán, gyermekméretű, csökkentett teljesítményű és sebességű kismotorokon tanulhatják meg. Célunk, hogy a gyermek jól és biztonságban érezze magát az egész program során, magabiztosan, jó élménnyel távozzon a helyszínről. 

Ezen a linken tekinthet meg egy rövid bemutatófilmet: https://www.facebook.com/talmacsiring/videos/647462430301984

A programon való részvétel, a Kulturális és Innovációs minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program támogatásának köszönhetően mind az iskolák, mind a gyerekek részére ingyenes